Zikkurat Színpadi Ügynökség

Vendégkönyv
[2045 bejegyzés]

Írjon vendégkönyvünkbe!

Oszlánszki Éva
Idáig egyszer írtam a Zikkurat vendégkönyvébe, és az már bizony nagyon régen volt. Talán nincs is már, aki emlékezne arra a beszámolómra, amelyet írtam nem sokkal azután, hogy személyesen ott lehettem 2006. ápr. 12-én az Éghajlat könyves-kávézóban, ahol Levente előadást tartott, majd dedikálta a \\\\\\\\\\\\\\\"De ki adja vissza a hitünket?!\\\\\\\\\\\\\\\" című könyvét. Varázslatos este volt. Ahhoz fogható élményben az FHM körterem búcsú bulin volt részem, ahol Levente felejthetetlen előadást nyújtott. Hosszú kihagyás után úgy érzem itt a helyem, nem pedig az Illés Kluboschok fórumán, amely teljesen más hangvételű.

Nagyon nagy öröm számomra, hogy Herczeg Flóra kapta meg ma este Réka szerepét a zsűri elnökétől. Mélyen egyetértek a döntésével. Sajnos nem tudtam minden adást nézni, de engem Flóra előadásmódja és énekhangja kezdettől fogva magával ragadott.

Gratulálok Flóra!

Üdvözlettel:

Vicuska

2008-05-04

 
Teleki Zsolt
Tisztelt Ügynökség!

Sajnálatos, hogy ilyen ellentmondásos módon dőlt el Réka szerepe! Ez nagy presztizsveszteség az egész pródukciónak. Remélem lesz valamilyen következménye az ügynek!

Üdvözlettel,
Teleki Zsolt

2008-05-04

 
FMIhaly
Sziasztok,

egyetértek Zsejkével abban, hogy Vikidál Gyula utánozhatalan, rászabták Koppány szerepét.
Abban viszont nem, hogy Vadkerti Imre a tökéletes Koppány. Remek színész, és remek hangja van, de... és itt Szikora János Koppánya nem teszik nekem. A hős. A hősnek csak pozitív tulajdonságai vannak. És szerintem sem Istvának, sem pedig Koppánynak nem voltak csak jó tulajdonságai. Szerintem Koppány nem vérszomjas. Ezt inkább az Őt felnégyelőkre mondanám. Ő csak a hódítókkal akart szembeszállni. De ze megint más téma.
Mivel azonban nem én vagyok a rendező, el kell fogadnom, hogy ilyen Koppány lesz. Nekem csalódás. Imre remek lett volna Asztriknak. Operaénkesi hangja erre kiválóan megfelelt volna. Jellemző, hogy Ő sem a Koppány szerepet érezte magáénak, hanem inkáb Tordáét. De hajrá Társulat:-))
A Réka döntő viszont nem semmi volt. Kíváncsi vagyok, milyen visszhangja lesz. De ahogy Alföldi Robi mondta, Szikoráé a felelősség. Megjegyzem én is Flórával szimpatizáltam.
Sziasztok, szép hetet!

M

2008-05-03

 
Mary
Tisztelt Szervezők!
Mélységes csalódás volt a ma esti Tásulat műsora.Az eredményhírdetéssel nem tudok egyetérteni akkor sem, ha azzal indokolták, hogy ez egy szereposztó műsor és a rendező dönt. Úgy gondolom, hogy a verseny elején kell a szabályokat tisztázni mind a zsűri, mind pedig a nézők és a szereplők számára is.Ha ez megtörténik, akkor el kell fogadni de így érthetetlen és mélységesen felháborító. Bár már úgy tünik itt minden megtörténhet. Szereplés nélkül juthat tovább versenyző stb.

2008-05-03

 
Rechtenwald Kristóf
Én magam is nagyon elégedett vagyok az eddigi szerepdöntős eredményekkel. Remek szereposztás van készülőben. S az előttem szólóhoz csatlakozva, én is szívesen látnám újdonsült tehetségeinket más Szörényi-darabokban is.
Az egyik nagy kedvencem a Veled, Uram!, melynek szereposztását nagyjából - az István, a király-beli hasonló karakterek miatt - az alábbiképpen képzelném el.

István király - MOLNÁR LÁSZLÓ m.v.
Gizella királyné - BODNÁR VIVIEN
Imre herceg, István és Gizella fia - FEKE PÁL
Krisztina, lengyel hercegnő, Imre jegyese - TÖREKI ANDREA
Gellért püspök, Imre nevelője - TÓTH SÁNDOR m.v.
Aba Sámuel, nádor, a király sógora - BARÁT ATTILA
Orseolo Péter, a király unokaöccse, a királyi testőrség parancsnoka - VARGA LAJOS
Vászoly, a király unokatestvére, Koppány követője - VADKERTI IMRE
Ilon, Vászoly felesége - FEJES SZANDRA/ KELEMEN ÉVA
Őrparancsnok a nyitrai várban - MEZŐ ZOLTÁN
Zobor, táltos - KOROKNAI ÁRPÁD
táltosok - TÓTH ATTILA, NAGY SZILÁRD
Mágus - ARADI IMRE
bujdosók - MEZŐ ZOLTÁN, KRISTÓF ISTVÁN, NAGY SZILÁRD
pápai legátus - DERZSI GYÖRGY
bizánci követ - KRISTÓF ISTVÁN
német követ - ARADI IMRE

* * *

Sajnos ebben a darabban jóval kevesebb női szerep van, s épp a mindössze három női szerep jellege, s hangkaraktere miatt úgy érzem, ebben az igazán tehetséges Éder Enikőnek és Simon Boglárkának kevésbé osztható szerep. Vagy mégis?
Minden esetre én is örülnék, ha a Zikkurat a későbbiekben is alkalmazná őket, s adott esetben nem csak az István, a király színrevitelében. :)

Kristóf

2008-05-02

 
Zsejke
Végre egyet tudok érteni Alföldi Róberttel, én is örülök, hogy nem ő rendezi az ünnepi előadást. Szikora János fantasztikus rendezői és emberi minősége garancia számomra arra, hogy megszületik végre az eredetihez méltó, sőt talán azon még túl is tevő, gondolatilag kristálytiszta, látványos és az új generáció számára etalon előadás. Ehhez a kiválasztott szereplők mind egytől-egyik alkalmasak, karakterükben is eltaláltak. Szikora János Koppány értelmezésével maximálisan egyetértek, nem egyszerűen egy vad, mindenáron hatalmat, vért inni akaró, pogány lázadó, hanem az ősi hitet óvó, a népet külső ellenségei ellen védő , igazi magyar hős. Talán segít az előadás abban, hogy a fiatalok rátaláljanak újra nagyjainkra, hőseinkre. Erre a feladatra Vadkerti Imre tökéletes választás, az egész műsorfolyam legnagyobb értéke, hogy ez a fiú előkerült . Különleges kisugárzása, tartása van és persze csodálatos hangja. Koppány jelmezében szinte eggyé vált szerepével, olyan illúziót keltve, hogy rögtön lelép a színpadról és Magyarország újkori megmentője lesz. Nagyon várjuk ma az ilyen hősöket, sajnos egyelőre csak a színpadon találhatóak. A szavazatokból is látszik, mások is így gondolkodnak, ez az ő hihetetlen népszerűségének az oka, persze megnyerő személyiségén, és a hangján kívül. Árpád is jól énekel, de Imre mellett állva egyértelmű volt, hogy esélye sincs. Egy Koppánynak különben sem csúszik soha a fejfedője a szemére. Vicces volt. Sándor, ne ítélkezz előre, előbb várd meg az előadást! Szerencse, hogy nem Vikidált kell majd Imrének leutánozni, hisz azt úgysem tudná megtenni senki,csak aki ugyanolyan testi , lelki, hangi adottságokkal rendelkezik , mint Gyula. De olyan csak egy van, úgy hívják Vikidál Gyula. Hajrá Zikkurat, remélem használni fogjátok sokáig a Társulatot, és az István után megnézhetjük a többi történelmi darabot is az ő előadásukban!

2008-05-02

 
zsófi
Sziasztok, ha valaki tudja mondja el valóban 2 előadás lesz az Arénában ?
köszönöm szépen

2008-04-30

 
FMihaly
Sziasztok!

a szombati döntő után kicsit csalódott vagyok. Illetve már lehetem volna a Torda választás után.
Vadkerti Iminek nagyon jó hangja van, jó színész is, de szerintem nem Neki való Koppány szerepe. Tóth Atila, Koroknak Árpi. Inkább Ők lettek volna megfelelő Koppányok. Persze én másként képzelem el Koppányt, mint Szikora János. Hősnek hős volt Koppány (számomra Ő volt a pozitív egyébként a tőrténetben/történelemben), de nem mint egy mesebeli, vagy eposzbeli hős. Sokkal karakteresebb volt, mint ahogy várhatóan megformálásra kerül. A többi szereplő nagyon jó választás, főleg Sarolt telitalálat. Sziasztok.

2008-04-28

 
Rechtenwald Kristóf
Isten éltesse Szörényi Leventét születésnapja alkalmából! Erőt, egészséget, sok sikert kívánok Neki a közelgő díszbemutatóra is.

Öröm volt ott lenni a tegnapi Koppány-döntőn is. A párbaj egyszerűen minden sejtemet megmozgatta, s megvallom férfiasan, a könnyekkel kellett küzdeni.
Gratulálok Vadkerti Imrének. Ő garancia arra, hogy nem egy Vikidál-másolatot láthatunk majd a színpadon. (Hál\' Istennek, persze egyikük sem számított annak.)
S őszinte elismerésem Koroknai Árpádnak is, akiért nagyon szurkoltunk, hogy végre megmutathassa magát egy párbajban. Megmutatta! Nagyon jó volt ő is.

S emellett nagyon örülök Éder Enikő sikerének is. Fejedelmi testtartása, kiállása, szuggesztív tekintete, őrületes színészi játéka predesztinálta őt erre a szerepre.

S gratulálok Tóth Attilának is, aki láthatóan egyre inkább megtalálja helyét új szerepében.

Kristóf

2008-04-27

 
nóri
Isten éltesse Szörényi Leventét születésnapja alkalmából!!Kívánok még sok-sok energiát az unokához,kutatásaihoz,esetleges(?)új darabokhoz!(milyen \"furcsa,hogy pont a mai napra esik a Koppány-döntő)

2008-04-26

 

További bejegyzések:

1 | 2 | 3 | 4 | 5 | 6 | 7 | 8 | 9 | 10 |